High Heels & Sparklers

Wonder Women: Alondra de la Parra

  Wonder Women cikkeimben olyan nőket, lányokat és asszonyokat szeretnék bemutatni, akikről úgy érzem, hogy a világnak feltétlenül hallani vagy tudni kell, hisz munkásságuk annyira inspiráló, érdekes vagy csak említésre méltó, hogy nem tudok elmenni mellette szó nélkül. 

Hol máshol ha nem az interneten láttam meg azt a videót, ami új értelmet adott számomra a karmesteri szakmának. A felvétel valamilyen próbáról szivároghatott ki, mert nagyon rövid volt és egy hosszabb műből hallhatunk részletet rajta:

De nem is maga a darab volt az érdekes, hanem az a fiatal, szimpatikus nő, aki karmesterként a zenekart irányította. Olyan beleéléssel és szenvedéllyel vezényelt, hogy csak az nem látta, aki nem akarta észrevenni. Egyből elkezdtem kinyomozni ki is ez az ismeretlen nőszemély a karmesteri szerepben. Így találtam rá a queenslandi szimfonikus zenekar zenei igazgatójára, Alondra de la Parrára.

A most 36 éves Alondra New Yorkban született, és 2 éves volt, amikor szüleivel Mexikóba költöztek. Gyermekként zongorázni és csellózni tanult és már 13 évesen tudta, hogy karmester szeretne lenni. Mexikóban és Amerikában is tanult vezénylést és már 23 évesen saját szimfonikus zenekart alapított. Akit részletesebben érdekel az életrajza, ajánlom keresse fel a weboldalát.

Én inkább most megragadnám az alkalmat és kiemelném, miért is szerettem meg még jobban a komolyzenét miatta. A kötelező ének-zene órákon kívül több zenei tudással én sem rendelkezem, így szakmai szempontból inkább nem ítélkeznék. Viszont a YouTubeon elég csak pár videót megnézni Alondra de la Parrárról és máris kedve lesz az embernek klasszikus zenét hallgatni. Olyan beleéléssel, mosolyogva vezényel, hogy szabályosan látni lehet, ahogyan a hangjegyek ott táncolnak körülötte.

Én, személy szerint, nem gondoltam volna soha, hogy ezt a régimódi, többnyire férfiak által betöltött szakmát ennyire másként is lehet értelmezni. Ráadásul Alondra folyamatosan turnézik szerte a világban, így aki esetleg lemaradt volna a márciusi vezényléséről a Zeneakadémián, az se csüggedjen, hisz instragram oldalán érdekes és aranyos videók és képek formájában követhetjük nyomon egy karmesternő életét, előadásait és hétköznapjait. 

Ha tetszett a bejegyzés kövess bátran a Facebookon! 🙂 

 

képek forrása: www.alondradelaparra.com 

Ha tetszett a bejegyzés kövess bátran a Facebookon! 🙂  

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!