High Heels & Sparklers

Tivoli, a turistamentes úti cél

Furcsa, hogy egy félresikerült Google keresés hova tud vezetni…

Történt ugyanis, hogy munkahelyemen hallgattam Dr. Kiss Róbert Richárd beszámolóját Dániáról, ahol végezetül megemlítette Tivolit, a hatalmas vidámparkot. Azonnal be is pötyögtem a Googléba, hogy szemmel is lássam, megéri-e elmenni ebbe a Tivoliba. Ahogy pötyögtem, kiadott egy Tivoli italy lehetőséget. Mivel hetekkel a római nyaralásom előtt voltam, a dániai helyszín helyett inkább ezt a lehetőséget választottam. 

Mint kiderült, Tivoli egy Rómától nem messzire lévő település, mely telis-tele van szökőkutakkal, vízesésekkel és vízköpőkkel. Aznapra meg is volt a programom: A lehető legtöbb információt összeszedni az olaszországi Tivoliról. Kutatásaim sikerrel jártak, és sikerült eljutnom ebbe a szökőkút-vízesés mennyországba a nyaralásom során. A csodálatos helyszín mellett, a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy szinte alig volt turista a városban, hisz meglepően ismeretlen ez a hely úgy a külfőldieknek, mint az olaszoknak. Pedig mindenképpen megér egy látogatást, ha már Róma közelében járunk…

Tivoli Rómától keletre, egy órányi vonatútra fekszik. A város annyira pici, hogy gyakolgszerrel könnyen bejárható. A vasútállomástól jobbra elindulva, elsőként a Parco Villa Gregoriana-ba botlunk. Ajánlom mindenkinek, hogy szánja rá azt a másfél órát és sétálja végig a parkot. Három gyönyörű vízesés, friss levegő, gyönyörű kilátás és barlangok  várják a turistákat nagy szeretettel. A terep dimbes-dombos, helyenként lépcső könnyíti a sétát.

Nekem különösen tetszett a parkban, hogy nem a bejáratnál ér véget, hanem a város egy másik pontján lyukadunk ki ha végigjárjuk. Innen már csak 10 perc séta kell keresztül a város romantikus olasz utcácskáin ahhoz, hogy megérkezzünk a Villa d’Este villához. Ez a káprázatosan szép nyaraló, 2001 óta az UNESCO Világörökség része. Számunkra a legfontosabb tulajdonosa Hohenlohe bíboros, aki barátja volt Liszt Ferencnek és sokszor hívta meg nyaralójába a világhírű zeneszerzőt. Erről egy kis emlékmű is megemlékezik a villa egyik falán, illetve Liszt Villa d’Este Szökőkútjai című zongoradarabja. Itt most átadom a szót a képeknek, melyeket ottlétemkor készítettem nagy buzgósággal:

 

Villa d’Este-re is számoljunk minimum másfél órát, mert tényleg a kert minden zuga rejt vagy egy szökőkutat vagy egy illatozó rózsabokrot, ahol aztán el lehet időzni. Magára a város bebarangolására is egy-két óra szükséges, hisz az olasz városka hangulata hamar magával ragadja az idelátogatókat. 

Tivoli tényleg egy gyönyörű kis olasz város. Aki elmegy Rómába, annak ajánlom szeretettel ezt a turisták által még nem annyira felkapott helyet, hogy látogassa meg. Oh, és a Pinoccio fagyizóban mindenképpen egyenek egy fagyit minimum!

Ha tetszett a bejegyzés kövess bátran a Facebookon! 🙂  

A képeket a szerző maga készítette. További felhasználásuk kizárólag a blogíró írásos engedélyével lehetséges!! 

 

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés kövess bátran a Facebookon! 🙂  

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!