Ciki vagy sem, ebben a bejegyzésben a velem állásinterjúkon történt 3 humoros vagy inkább furcsa helyzetet fogom megosztani. Elsősorban kezdő állásinterjúzóknak szeretnék segíteni, hogy ne essenek ugyanabba a hibákba mint én. Ugyanakkor rövid tanulságok az élettől, hogy olykor-olykor mennyin múlik egy jó munkahely megszerzése.
A leggyorsabb
Egyszer sikerült egy munkára jelentkeznem, ami nagyon nem nekem való volt, így egy hét után ott is hagytam. Utolsó napomon annyira elegem volt, hogy már délben elengedtek, mondván ne húzzuk tovább egymás idegeit és idejét. Amint hazaértem, nem tétlenkedtem, kinyomtattam több példányban életrajzomat és már mentem is vissza a városba új munkát keresni.
A város közepén leszálltam a buszról és beírtam telefonom keresőjébe, hogy utazási iroda (mindenképpen ott akartam dolgozni, mert ott úgy tűnt, csak ülni és gépelni kell). A keresési eredmények alapján fel is keresetem a legközelebbi irodát.
Amint beléptem, kezemben életrajzommal, egy csillogó szemű hölgy nézett rám. Illedelmesen bemutatkoztam és elmondtam mi járatban vagyok. Nem viccelek, a hölgy térdre esett és elkezdett áldani, amiért bejöttem. Mint kiderült, már hosszú hónapok óta kerestek egy plusz munkatársat, de senkit sem találtak. Az interjú egy kérdésből állt: akarok itt dolgozni? Mivel nekem égetően kellett a munka, rávágtam, hogy „Természetesen!”. A délután hátralevő részét már ott töltöttem és az utána következő másfél évet is, míg az iroda meg nem szűnt. Nagyon szerettem ott dolgozni…
A gyengeségeim
Még nagyon nem voltam tapasztalt interjúzó, amikor egy komolyabb céghez jelentkeztem. Itt szembesültem legelőször, a mostanra már szinte minden felvételi elbeszélgetésen elhangzó kérdéssel: „És mit tart a gyengeségeinek?”.
Szegény én, csak ültem ott díszmagyarba kiöltözve, izgulva, hogy jól szerepeljek, gondolkodni is alig tudtam. Ebben a stresszhelyzetben az őszinte énem került előtérbe s így válszoltam: „A csoki fagyit nagyon szeretem”. Most nem írom le, mert el tudjátok képzelni hogy néztek válaszomra a felvételiztető HR-esek. Szerencsémre a HR főnök volt annyira jó fej, hogy miután felocsúdott a válszom okozta sokkból csak annyit mondott: „Azt én is szeretem”.
Helyesírás
Mint már egy korábbi bejegyzésemben írtam, dolgoztam egy ideig egy osztrák ügyvédi irodánál. De az oda felvételt is majdnem sikerült elbénáznom. Történt ugyanis, hogy az ügyvéd maga felvételiztetett s az ismerkedős beszélgetés után érdeklődve kérdezte, tudok-e helyesen (értsd hibátlanul) németül írni/gépelni. (Ez lehet fura kérdés, de itt az osztrákok többsége dialektusban kommunikál és némelyiküknek nehezükre esik Hochdeutschot beszélni és írni.)
Itt ismét őszinteségem és szerénységem lépett színre: egyből rávágtam a nem-et. Szerencsémre ügyvéd úr nem elégedett meg válaszommal és diktált pár sort, mert a saját szemével akarta látni mennyire rossz a helyzet. Leírtam amit mondott majd elé toltam a papírt. Meglepődve látta, hogy hibátlanul lekörmöltem diktálását. Rám nézett és csak annyit mondott: „Felvéve!”.
Képek forrása: picography.co
Ha neked is van(nak) hasonló állásinterjús történte(i)d, írd meg nekem Facebookon nyugodtan!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: