Tisztán emlékszem a mai napig, hogy a híres olasz zeneszerző nevét legelőször 2005 környékén a Sorstalanság című film megjelenése után hallottam. Mint az köztudott, ő szerezte a film zenéjét. Akkor hirtelenjében megtetszettek a művei. Sokáig hallgattam őket, majd rajongásom csillapodni kezdett s már csak hébe-hóba hallgattam Morricone dalokat.
Aztán jött a nagy ő az életembe, aki magával hozta Metallica rajongását. Nos, lehet, hogy én vagyok egy zenei világban tájékozatlan ember, de a Metallicától még annyi dalt sem ismertem, mint Morriconétől. Nagy ő sokáig emlegetett egy Metallica CD-t, amit még gyerekkorában hallgatott rongyosra. Kapva kaptam az alkalmon és névnapjára megkapta tőlem a kívánt lemezt, ami természetesen azóta a kocsink alapdarabja lett és nincs olyan út, hogy ne szólna a rádióból.
De mi köze a Metallica CD-nek Ennio Morriconéhoz? Csupán annyi, hogy aki ismeri az amerikai metál banda történetét, jól tudhatja, hogy S&M című albumuk egy Ennio Morricone dallal (Ecstasy of Gold) indul. Lévén nem vagyok nagy Metallica-fan, a lemezről nekem ez a kedvenc dalom. S mint legtöbbször, a kedvenc dalokból lesz a koncertre menés. Mivel Morricone zenéje nem csak nekem tetszik, hanem nagy őnek is, így szinte magától adódott a helyzet, hogy nagy őnek (és jómagamnak) karácsonyra koncertjegyeket adjak.
Így jutottunk el január 23.-án este a Papp László Sportarénába.
Ezúton is csókoltatom azt a zseniális építészt, aki a 12 500 férőhelyes Sportaréna parkolóházához ilyen kevés ki- és bejáratot tervezett. Igen, kishíján majdnem elkéstünk a parkolóba vezető hatalmas dugó miatt és hazafelé is egy órán át tölthettük meg tüdőnket benzingőzzel a csigalassúságú kihaladás miatt… No, de vissza a koncertre.
Amint elfoglaltuk helyünket s körülnéztem, azt tapasztaltam, hogy nem csak mi ketten vagyunk nagy kedvelői az olasz zeneszerzőnek. Szinte majdnem teltház volt! A késedelmünk miatt, amint leültünk már azonnal kezdődött kis a koncert. Egy gyönyörű film (A vörös sátor) zenéjével indult a műsor. A zenét ugyanúgy mint a filmet, ajánlom mindenki figyelmébe! A koncert további szebbnél szebb dalokkal folytatódott.
Azt tudtam, hogy Ennio Morricone nem két film zenéjét szerezte. Ennek ellenére néha én is meglepődve néztem, mely filmek zenéjéhez fűződik a neve. Melankólikus, szomorkás dalok ugyanúgy elhangzottak mint a pörgősebb, vérpezsdítő ritmusok. A szünet előtt a nagyon híres A Jó a Rossz és a Csúf című film zenéje hangzott el. Rövid szünet után folytatódott a koncert. A második részben is főleg filmzenéket játszottak illetve egy-egy saját szerzeményt is hallhattunk. Engem valósággal transzba ejtett egyik másik dal, olyan szépen szólt. 
Három órával később, örömmámorban úszva ballagtunk ki a Sportarénából az autónkhoz. Még most is, három nappal a koncert után azon kaptam magam ma főzés közben, hogy az egyik dalt dúdolgatom. Tény ami tény, nagyon színvonalas koncert volt gyönyörű zenével. Remek karácsonyi ajándék volt.
Képek forrása: a szerző saját készítésű képei
Van esetleg video róla?