A tavasz már mondhatni itt van (legalább azért, mert a március a tavaszi hónapokhoz számítandó), a nyár pedig vészesen közeleg. Többen ilyenkor kezdik eldönteni, eltervezni, hogy hová utazzanak majd nyaralni. (Pár úti cél ajánlómat megtaláljátok itt, itt és itt.) Ha teljesen őszinte szeretnék lenni, én is az idei úti célunkon ábrándoztam mikor eszembe jutott, hogy eddigi nyaralásaink során mennyi vicces helyzetbe kerültünk és én már lassan azért várom a nyaralást, hogy újabb feledhetetlen kalandban legyen részünk. A múltkor összeszedett munkahelyi vicces helyzetek után, íme utazási kalandjainkból pár vicces, érdekes történet:
2001, Görögország – Életünk legelső külföldi, tengerparti nyaralása. Kicsiny családunk hatalmas lelkesedéssel (és legalább ugyanannyi bőrönddel) vágott neki a több mint 10 órás kocsiútnak Görögországba. Még a szerb-bosnyák határon a tűző napon eltöltött 8 órás várakozás sem szegte nagyon kedvünket, hisz úgy vártuk azt a csodás két hetet! Miután sikeresen megérkeztünk a szállásra, pár napon belül már teljesen kiismertük magunkat a környéken.
Teraszról néztük Édesanyámmal, ahogy egyik reggel Édesapám Hugommal sétált haza a pékségből, kezükben az aznapi reggelinkkel, amikor két ismeretlen megállította őket az utca kellős közepén. Édesanyám egyből bepánikolt, mert azt hitte, Apát most fosszák ki a szeme láttára. Mikor 10 perccel később Apuék elköszöntek az ismeretlenektől, alig vártuk, hogy feljöjjenek és elmeséljék kikkel ismerkedtek meg. Így is történt: az idegenek magyarok voltak és egyszerűen megszólították Édesapám: „Ne haragudjon, de nem maga árult régen az XY piacon?”… Méghogy nem kicsi a világ…
2002, Horvátország – Horvátországban is több napot töltöttünk el, amikor egy új, eldugott, nem annyira zsúfolt partszakaszhoz mentünk. Egész nap fürödtünk és élveztük a kabócák zaját. Hugom ekkor még csak 6-7 éves lehetett de az üres tengerparton Édesanyám hagyta, hogy egyedül homokozzon, az árnyékból figyelte. Egyszercsak egy motorcsónak zajára lettünk figyelmesek. A csónak kikötött a parton és két fiatal szállt le róla. Nem igazán törődtünk velük és ők sem velünk.
A vicc az egészben az, hogy itt a család egyik tagja sem emlékszik arra, hogy mi történt pontosan. Lényeg, hogy szüleim és én is arra keltünk, hogy hugom szólít minket, hogy menjünk. Édesanyám megkérdezte, hogy ugyan hová? Erre tesóm azt válaszolta, hogy motorcsónakozni. Ránéztünk a csónakra, ahonnan a két fiatal hívogatóan integetett felénk. Mit volt mit tenni, mentünk. Hatalmas élmény volt egy olyan szuper motorcsónakon száguldani a végtelen tengeren!
2010, Franciaország – Marseille-i nyaralásunk idején már nagylányok voltunk hugommal és ketten három idegen nyelvet beszéltünk (középszinten) addigra, de ezen nyelvek között a francia egyikünknél sem szerepelt. Ezért amikor rájöttünk, hogy a városban senki fia nem beszél más nyelvet, csak franciát, nekünk pedig sietünk kéne mert a hajónk délután továbbáll, Édesapánk lépett a tettek mezejére: ízes magyar tudásával és remek Activity-ző képességével.
Elmagyaráztamutogatta a taxisnak, hogy a Notre-Dame-de-la-Garde templomhoz szeretnénk felmenni. Eddig rendben is van, de Édesapánk annyira belejött az activityzésbe, hogy egész odavezető úton szegény marseille-i taxisnak azt próbálta elmagyaráznimutogatni, hogy Palermóban mekkora tisztaság van Marseille-hoz képest. A nagy mutogatás miatt kis híján majdnem lezuhantunk egy sziklaszirtről, mert a taxist annyira zavarta Apu gesztikulálása, de végül sikeresen elértük a célállomást és még azt is megbeszélte Apu a taxissal, hogy várjon meg minket mire visszajövünk. És képzeljétek, megvárt minket.
Képek forrása: www.pixabay.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: